2012. december 11., kedd

Mathilde Bonetti: Medvebocs az éjszakában
(Martina naplója)


"Hirtelen megfordultam. Ha mindez csak tréfa, akkor én…én…. De nem az volt. Mert ott, a föld út kellős közepén, egy sötét bundás kismackó hevert. A kezemet izgalmamban a számhoz emeltem és majdnem felkiáltottam. Képtelen vagyok leírni az érzést. A mackó alig volt nagyobb mint egy spániel. Az elején azt gondoltam, hogy csak a képzeletem játszik velem…."
Elisabetta Gnone: Flox őszi bolondságai
(Fairy Oak)

Mindig így történik, valaki egy szeptemberi napon elkövet valami furcsaságot, amely még a furcsábbnál is furcsább, és attól a pillanattól, egy hónapon keresztül, de néha akár két hónapig is, Fairy Oakban minden eltér a normális kerékvágástól. Ezt úgy nevezik "a Szezonális Bolondságok Tánca”. Mulatságos, ami ezekben a napokban történik, ugyanakkor csodálatos is, mert mindenki a legtöbbet adja önmagából, már ami a fantáziát, az erőt, az ügyességet, no és a ….furcsaságokat illeti.
Még a fák is ismerik a tréfát. Mintha az egész Völgyet megbabonázták volna. Floxnak pedig van ezzel kapcsolatban egy elmélete: elég, ha belenézünk a táncoló szemébe, azonnal megértjük…
De ezt hagyjuk meg inkább Floxnak: árulja el ő a titkot. Flox természetesen a szivárvány színeiben pompázó kislány, Viní és Babú legjobb barátnője. Ez a történet róla szól és a barátságról, amely bárhova is fordulsz, ott terem előtted, és amely időnként véraláfutásos, lilás nyomot hagy, de nem csak a bőrödön…
John Flanagan: A vadonjáró tanítványa 2. - A lángoló híd


Will és a Vöröshegy Várban élő barátainak kalandjai folytatódnak.
"Egy ember becsaphat. Kettő összeesküdhet. Csak háromban bízom."
Amíg Araulen királysága a Morgarath elleni háborúra készülődik, Will és Horác a Vadonjáró Gilant kíséri el Keltikába egy küldetésre. De Keltikában csak üres falvakat találnak. Egyedül egy kiéhezett és holtfáradt lány, Evelin tudja megmondani, miért: Morgarath gonosz teremtményei lerohanták Keltikát, és lakóit rabszolgasorba hajtották. Amíg Gilan visszalovagol, hogy figyelmeztesse Királyát, Will, Horác és Evelin kiderítik, miért csapott le Morgarath Keltikára. A királyságot egy három oldalról való támadás fenyegeti – hacsak hőseink nem találnak ki valamit…
Anne Plichota, Cendrine Wolf: Oksa Pollock - Az utolsó remény
(Kaméleon könyvek)


Vigyázat! Bűvös erejű a könyv! Aki megismerkedik Oksával, nehezen tud majd elszakadni tőle és a Pollock család többi tagjától… 
Oksa Pollock mindig is különleges képességekről ábrándozott, ez idáig azonban ugyanolyan iskolás lány volt, mint többi tizenhárom éves kortársa. Amikor családjával Franciaországból Londonba költözik, élete gyökeresen megváltozik. Új iskolájában megmagyarázhatatlan rosszullét keríti hatalmába, hasán különös jegy tűnik fel. Szüleinek nem mer szólni, végül különc nagyanyjához fordul, aki feltárja előtte származásuk titkát: a Pollock család Édéfiából menekült, egy olyan országból, amely a Földön van ugyan, de a „kintiek” számára fényköpeny teszi láthatatlanná. Oksa az utolsó reményük, az egyetlen, aki visszavezetheti a Számkivetetteket hazájukba.
Oksa Pollock soha többé nem lehet már az, aki volt. És bár legjobb barátja, Gus, mindenben mellette áll, rettenetesen nehéz összeegyeztetnie mindennapi életét a súlyos családi titokkal, a rá nehezedő küldetéssel.
Ki az a titokzatos, sötét tekintetű tanár, aki Oksa életére tör? Hányan vannak a Számkivetettek és milyen szándék vezérli őket? Ki barát és ki ellenség? 
A könyv története éppoly varázslatos, mint a tartalma: az eredetileg magánkiadásban megjelent regény első kötetét a francia gyerekek azonnal a szívükbe zárták, és valóságos hadjáratot folytattak annak érdekében, hogy egy igazi kiadó is publikálja. Lelkes kitartásuk meghozta gyümölcsét: a hatrészes sorozat nem csak Franciaországban lett óriási siker, a kiadás jogát huszonhét ország vásárolta meg és a megfilmesítés joga is elkelt.

2012. november 16., péntek


Szécsi Noémi: Mandragóra utca 7.

Furcsa egy ház ez a Mandragóra utca 7. Ida és Tamara számtalanszor nekivágtak már, hogy feltérképezzék a titokzatos épületet, bizonyos dolgokat mégsem sikerült kideríteniük. Például laknak-e a földszint 1.-ben? Mit akar az a gyanús egyén, aki Ida anyukája körül ólálkodik? Csak nem varázsolták el azt a szegény anyukát? Mi zajlik a pincében? Kié az az öntudatos kóbor kutya, aki többnyire a házmesternő ablaka alatt szaglászik? És vajon a házmesternő tényleg seprűnyélen közlekedik? A két barátnő módszeres kutatómunkába kezd. Nemcsak napközben, iskola után nyomoznak, hanem a szép kis halálfejmintás paplanhuzat alatt álmaikban is a rejtély kulcsát keresik. Induljunk ki abból, hogy boszorkányok márpedig nincsenek. És lidércek, tündérek meg vámpírok sincsenek!
Vagy vannak?
A sokféle műfajban otthonos, kivételes tehetségnek számító szerző a Kommunista Monte Cristo című regényéért 2009-ben megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját. 2011-ben József Attila-díjjal jutalmazták. További kötetei: Finnugor vámpír; A kismama naplója; A baba memoárja; Utolsó kentaur, Nyughatatlanok. Műveinek fordítói jogai több országban, köztük az USA-ban is elkeltek.
10-től 14 éves korig


John Grisham: A vádlott
(Boone 3.)

Theodore Boone egyre nagyobb bajban van. Miközben Strattenburg város polgárai a hírhedté vált vádlott, Pete Duffy gyilkossági ügyének új tárgyalására várnak, a kölyökügyvédnek a saját problémáival kell megbirkóznia. Rablás történt, és Theo a vádlott. A jó híre forog kockán, s miközben egyre gyűlnek a terhelő bizonyítékok ellene, és egyre több veszélyes fenyegetést kap. Theo bármit megtesz, hogy bizonyítsa az ártatlanságát, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy át kell hágnia néhány szabályt.


Eoin Colfer: Artemis Fowl és Opál végzete
(Artemis Fowl 4.)


Artemis Fowl, a mesterbűnöző emlékeit törölték, és most valaki az életére tör.
Nem emlékszik semmire az emberevő trollokról és tüzet köpő lidércekről. Talán jól tenné, ha elolvasná, amit szegény életrajzírója eddig összegyűjtött. Mert most szüksége van az emlékeire, és minél előbb. Egy hatalommániás pixi bosszút esküdött, és Artemis egyetlen tündér-szövetségese, Pinduri Berkenye rendőrszázados menekülni kényszerül, miután gyilkossággal gyanúsítják. Hirtelen mindenki Artemis Fowl segítségére szorul - pedig ő az egyetlen ember, akitől tartanak a tündérek. Artemis sorsa pedig egy szélgörcsös törpén múlik. Valóban megmentheti a világot a törpegáz? Olvasd el ezt a könyvet, és többé nem kérdezel ilyet.



Heiko Bellmann: Milyen rovar ez?

(Kis természetkalauz)


A Kis természetkalauz sorozat újabb kötete az Európában előforduló 170 legismertebb rovarfaj részletes leírását tartalmazza. A könyv minden fajról látványos színes fotót közöl. A meghatározásokat színkód és legfőbb jellemzők pontos leírása segíti.


2012. november 10., szombat



Andrew Fusek Peters: Védőháló nélkül
(Deszkás detektívek)

Adott egy csapat kölyök, nem mindennapi képességekkel: San bármilyen programot képes egy szempillantás alatt feltörni, Bennek nincs az a házfal, amit ne tudna megmászni, Charlie született akrobata, még hálóra sincs szüksége, Break pedig a gördeszka ördöge. Adott továbbá egy börtönviselt apa, akit egykori cimborái alaposan bemártanak, és egy milliókat érő műkincs… Hogy hogy tudja lánya tisztára mosni, és hogy kinek a kezében köt ki az aranytojás, az kiderül a könyvből. Csak győzd tartani az iramot! Felkészültél? Vigyázz, kész, tűz...




Andrew Fusek Peters: Nem minden gyémánt, ami fénylik
(Deszkás detektívek)


Négy különleges képességekkel megáldott kölyök: San bármilyen programot képes feltörni, Ben a szabadfutás fenegyereke, Charlie született légtornász, Break pedig a gördeszka koronázatlan királya. A Deszkás Detektívek egy rendkívüli gyémánt nyomába erednek, ám ezzel nem ők az egyetlenek. Jó néhány ügyes húzás és halálmegvető akrobatamutatvány kell hozzá, hogy egy lépéssel mindig megelőzzék a kegyetlen ékszertolvajokat…




Jo Nesbo: Doktor Proktor pukipora

Doktor Proktor, a kétbalkezes professzor maga sem sejti, milyen kalandokba keveredik majd, amikor véletlenül feltalálja a
földkerekség legnagyobb erejű pukiporát, ami bárkit képes az űrbe röpíteni. Ám amíg két kisiskolás segítője azon dolgozik, hogy a találmány híressé és gazdaggá tegye őket, a csodaszer híre illetéktelenek fülébe is eljut. A doktor hamarosan egy szökésbiztos cellában találja magát, a gonosz ikerpár ellopja a találmányt, és egy folyton éhes anakonda is beszabadul Oslo szennyvízcsatornáiba. Közben pedig feltartóztathatatlanul közeleg a nemzeti ünnepre gyakorló iskolai katonazenekar...
A világhírű skandináv krimiíró Doktor Proktor-sorozatát már több mint 20 nyelvre fordították le. A főszereplők fergeteges kalandjait elképesztő fordulatok, abszurd humor és a Nesbø-féle különleges atmoszféra teszi feledhetetlenné.




Aurora Marsotto: A nagy gála
(Balettiskola)

Ismerkedj meg a Művészképző növendékeivel, Violával és a barátaival, akik azért tanulnak, hogy megvalósítsák álmaikat. Nagy a sürgés-forgás a színházban, mindenki a gálaestre készül, arra a csodálatos előadásra, amelyen nem csak a tánc legnagyobb csillagai, hanem az iskola összes növendéke is fellép. A próbák mellett Violának és barátainak sok egyéb gondja is akad: miért nem akar vajon Julio táncolni, miután levelet kapott az édesanyjától? És hogyan tartsák titokban a cicust, amit Rebecca az utcán talált?





Aurora Marsotto: Álom lábujjhegyen
(Balettiskola)


Ismerkedj meg a Művészképző növendékeivel, Violával és a barátaival, akik azért tanulnak, hogy megvalósítsák álmaikat. A tizenegy éves Viola régóta dédelgetett vágya, hogy bekerüljön a híres Művészképző balett-tagozatára. Fiúk és lányok gyűltek itt össze a világ minden tájáról, akiknek közös szenvedélye a tánc, és valamennyien arról álmodnak, hogy egyszer majd igazi színpadra léphetnek. Vajon sikerül-e Violának megbirkóznia a kemény és szigorú felvételi vizsgákkal?


Alexandra Fischer-Hunold: Szörnyűséges születésnap
(Sódervári Sherlock báró)


Sódervári Sherlock báró kalandjait elmesélő gyerekkönyvsorozat 2. kötete, a Szörnyűséges születésnap.
Az 1671-es évben Sódervár örököse, Sódervári Sherlock báró párbajban vesztette életét. Azóta előkelő kísértetként űzi-fűzi sötét dolgait az ősi családi kastélyban. Ármányos rejtőzködése addig a napig tart, míg a Kopejka testvérek, Laura és Maxi fel nem fedik „létezésének” titkát. Ekkor veszi kezdetét az öreg szellembáró, Lili, a „kísérteties” kutyahölgy és a merész testvérpár kalandsorozata. Az éjszakai találkozókon újabb és újabb bűnügyek sejlenek fel a múltból, melyek kinyomozása során remek detektívcsapat kovácsolódik a parókás szellemnyomozóból és két ifjú segédjéből. 
A Szörnyűséges születésnapban dermesztő családi titokra derül fény: Sódervári Sherlock báró szeretett dédnagypapáját 85. születésnapján MEGGYILKOLTÁK!!! Vérfagyasztó história!!! Igazi családi dráma!!! Ki volt e múltbeli rémtett elkövetője? Kopejka Laura és Maxi, no meg öreg szellembarátjuk, Sódervári Sherlock – bejárva a kastély titkos rejtekútjait – az egykori orgyilkos nyomába szegődik, s megkísérlik kideríteni a lehetetlent: leleplezni a több mint 300 éve elkövetett gyilkosság elkövetőjének személyét! 
Kalandra fel, kezdődik a nyomozás!


Alexandra Fischer-Hunold: Malaclopás a Kedvenckertben
(Sódervári Sherlock báró)


Ki lehet az az elvetemült vadorzó, aki az éj leple alatt tengerimalacokat rabol el a vadasparkból? Ráadásul egyre több állatka tűnik el a Kedvenckertből!!! Laura, Maxi és szellembarátjuk, Sherlock báró készen áll az akcióra!
Kalandra fel, kezdődik a nyomozás!
Az 1671-es évben Sódervári Sherlock báró párbajban vesztette életét. Azóta előkelő kísértetként űzi-fűzi sötét dolgait az ősi családi kastélyban. Ármányos rejtőzködése addig a napig tart, míg a Kopejka testvérek, Laura és Maxi fel nem fedik "létezésének" titkát. Ekkor veszi kezdetét az ősöreg szellembáró, Lili, a "kísérteties" kutyahölgy és a merész gyerekek kalandsorozata. Az éjszakai találkozókon újabb és újabb bűnügyek sejlenek fel a múltból, melyek kinyomozása során remek detektívcsapat kovácsolódik a parókás kísértetből és két kis segédjéből.




Alexandra Fischer-Hunold: Kincsvadász kísértet
(Sódervári Sherlock báró)


Az 1671-es évben Sódervár örököse, Sódervári Sherlock báró párbajban vesztette életét. Azóta előkelő kísértetként űzi-fűzi sötét dolgait az ősi családi kastélyban. Ármányos rejtőzködése addig a napig tart, míg a Kopejka testvérek, Laura és Maxi fel nem fedik „létezésének” titkát. Ekkor veszi kezdetét az öreg szellembáró, Lili, a „kísérteties” kutyahölgy és a merész testvérpár kalandsorozata. Az éjszakai találkozókon újabb és újabb bűnügyek sejlenek fel a múltból, melyek kinyomozása során remek detektívcsapat kovácsolódik a parókás szellemnyomozóból és két ifjú segédjéből.
A Kincsvadász kísértetben Sódervári Sherlock báró, Kopejka Laura és Kopejka Maxi egy rejtélyes körülmények közt eltűnt drágakő titkát próbálja kideríteni, és egyben lemosni a Sódervári család becsületén esett foltot…
Kalandra fel, kezdődik a nyomozás!





Alexandra Fischer-Hunold: A dilinyós tűzbarát
(Sódervári Sherlock báró)

Az őrült Sebastian, a gyújtogató szerzetes szelleme halálra riogatja a bajorországi kolostorszálló vendégeit. Ide érkezik vakációzni a Kopejka család: Kopejka Ervin, a tudós apa; a mindenre elszánt Holundér asszony, a nélkülözhetetlen házvezetőnő; s a Kopejka csemeték, Laura és Maxi… no és szellemkíséretük: Sódervári Sherlock báró meg Lili, a szellemnyomozó-kutya.
Míg a szálló vendégei rettenet közepette töltik borzongós éjszakáikat, a merész nyomozócsapat nem tétlenkedik: megpróbálják kideríteni, kit rejt a szerzetesi csuha, ki az, aki éjszakáról éjszakára kísérti a fényes vendégsereget?
Laurát és Maxit, valamint a barátkereső Sódervári Sherlock bárót az éjszakai kísértetjárások semmitől sem riasztják vissza! Sőt nyomozókedvük csak fokozódik a vérfagyasztó sikolyok, sötét árnyak, fenyegető üzenetek, fel-fellobbanó lángok… a megannyi ármány láttán…
Kalandra fel, kezdődik a nyomozás!

Az 1671-es évben Sódervári Sherlock báró párbajban vesztette életét. Azóta előkelő kísértetként űzi-fűzi sötét dolgait az ősi családi kastélyban. Ármányos rejtőzködése addig a napig tart, míg a Kopejka testvérek, Laura és Maxi fel nem fedik "létezésének" titkát. Ekkor veszi kezdetét az ősöreg szellembáró, Lili, a "kísérteties" kutyahölgy és a merész gyerekek kalandsorozata. Az éjszakai találkozókon újabb és újabb bűnügyek sejlenek fel a múltból, melyek kinyomozása során remek detektívcsapat kovácsolódik a parókás kísértetből és két kis segédjéből.





Betty G. Birney: Spuri és a nagyvilág


Eljött a cselekvés ideje! Halálos veszélyben forogtam, és csupán egyetlen esélyem és egyetlen fegyverem volt Clemmel szemben: egy gumigyűrű. Nagyon sokáig tartott, de mostanra sikerült ráhúznom azt az etetőm szélére. Már csak annyi dolgom volt, hogy óvatosan kifeszítsem, amennyire csak bírom, és gondosan célba vegyem a hatalmas orrlyukakat. – Te akartad, szörnyeteg! – visítottam. Betty G. Birney számos gyerekműsornak írt epizódokat és több mint 25 gyerekkönyv szerzője. Munkáival sok-sok díjat nyert, köztük egy Emmy-t és 3 Humanitás Díjat is. Amerikában él a férjével és a fiával.
Betty G. Birney számos gyerekműsornak írt epizódokat és több mint 25 gyerekkönyv szerzője. Munkáival sok-sok díjat nyert, köztük egy Emmy-t és 3 Humanitás Díjat is. Amerikában él a férjével és a fiával.




Bendegúz a hasát fogja



Lazítanál egy kicsit? Nevess együtt Bendegúzzal! Viccek, mulatságos történetek, szórakoztató megtörtént esetek gazdag tárháza a Bendegúz a hasát fogja című könyv.





Sabine Steghaus-Kovac: Hörcsögök, hódok és más rágcsálók
(Mi micsoda?)


Miért nem kopnak el a hód fogai, miközben vastag fák törzsét rágja? Miért nem hal éhen a mormota a kilenc hónapig is eltartó téli koplalás közben? Miért tisztelik a hinduk szent állatként a patkányt?
Sabine Steghaus-Kovac, biológus és szakíró ad választ a feltett kérdésekre a Mi MICSODA sorozat rágcsálókról szóló kötetében. Az olvasó azt is megtudhatja, miért nem fagy meg a lemming a sarkvidéken, hogyan bírja a hőséget a sivatagi ugróegér, és miért tud a csupasz turkáló gond nélkül oda-vissza közlekedni kiterjedt alagútrendszerében.
A könyv nem csupán a rágcsálófajokkal és azok életmódjával ismertet meg, praktikus tanácsokat is ad azoknak, akik tengerimalacot, aranyhörcsögöt vagy egyéb rágcsálót szeretnének otthon tartani.



Lars Frühsorge: Maják, inkák, aztékok
(Mi micsoda?)

A kagylókürt hangja harsan, kezdődik az áldozati rituálé. Az oltáron már kiterítve fekszik a kábult jaguár. Az áldozópap magasba emeli kését. Vajon az áldozat elég lesz az esőistennek?
A maják, az inkák és az aztékok pompás templomokat emeltek, bonyolult naptárakat használtak, és kiválóan értettek a csillagászathoz. Ki volt a „Nap fia”? Miért építettek az aztékok úszó kerteket? Milyen szerepe volt a maják életében a labdajátéknak?
Lars Frühsorge majakutató és Bernd Schmelz, az ősi Amerika kutatója az Andok hegyláncai között megteremtett, egykor virágzó kultúra izgalmas részleteivel ismerteti meg az olvasót.

2012. november 9., péntek



Madár- és virágfüzérek (Színes ötletek)


A könyv anyagát a Madarak és fák napja 2012 pályázat nyertesei készítették.
Könyvünkkel egyrészt szeretnénk köszönetet mondani a sok beküldött pályamunkáért, másrészt szeretnénk óvodáknak, iskoláknak és szülőknek bemutatni, milyen sokféle papírfüzér készíthető.
A kötetben összefoglaljuk a papírfüzér készítésének technikáit (harmonika, leporelló, lánc), majd válogatást mutatunk be a beküldött pályamunkákból, hogy ötleteket adjunk szülőknek, pedagógusoknak és gyerekeknek.
A kész papírfüzérek kiváló díszítőelemei lehetnek egy kerti vagy születésnapi partinak, de az ablakba, lámpák közé függesztve az osztálytermet, gyerekszobát is hangulatossá tehetik.


2012. november 8., csütörtök

Luca Cognolato: Ketten a palánk alatt


Stifti egy idegen városkába költözik, ahol megismerkedik Tunyával, akivel egy szempillantás alatt össze is barátkoznak. Új barátjának és a Sharks kosárlabdacsapatának köszönhetően megtanulja az égi horogdobást, beleszeret egy lányba, aki a világ legjobb hárompontosait dobja, és rájön arra is, hogy mit jelent az igazi barátság. Mert a kosarazásban mindenki egyenlő, nincsenek különbségek, nem fontos, ki honnan származik, vagy hogy milyen színű a bőre.

Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 1.

Kamasznak lenni nem könnyű. Először is ott vannak a felnőttek, akik azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak, és általában ki is mondják a véleményüket. Aztán az igazi ellenségek, a pattanások, amik a lehető legrosszabbkor tűnnek fel, hogy megnehezítsék az amúgy is bonyolult hétköznapokat. Na és akkor még nem beszéltünk a szerelemnek nevezett izéről, ami végképp érthetetlen és kiborító. A túlélésben sokat segít, ha az embernek vannak osztálytársai, ha elérhető a Facebook és van kivel chatelni a legégetőbb kérdésekről, illetve ha megfelelően élénk a fantázia - arra az esetre, ha feltétlenül ki kell találni, mondjuk egy kamu pasit cikis helyzetek megoldására. És sokszor jól jön egy ikertesó is.
A Hűvösvölgyi suli tizennégy éves ikrei a kamaszkor útvesztőiben barangolnak, néha kéz a kézben, néha nemszólokhozzád hangulatban, olykor pedig egymást kirángatva a csávából. Mikor mire van szükség.

Sebők Zsolt: Origami dobozkák
(Családi füzetek)



Ha valami új és érdekes hajtogatni valót keresel, amivel meglepheted a barátaidat, családtagjaidat a különböző ünnepeink alkalmából, akkor megtaláltad a neked megfelelő kiadványt. A hajtogatásban segítségedre lesznek a lépéseket bemutató rajzok és a hajtásokat jelölő nyilak.

K. M. Daynes: Versenyautók


Hogyan száguldanak olyan gyorsan a versenyautók? Milyen érzés a pilótaülésben ülni? A csapatok hogyan készülnek a nagy versenyekre? Bárkiből lehet versenypilóta?

Ebből az érdekességekkel teletűzdelt könyvből most megtudhatod a sebesség titkait, hogy hogyan működik a motor, és mi történik egy bokszkiállás alkalmával. Olvashatsz a szériakocsikról és a rally autókról is.
David Stewart: Rázós kalandok a Titanic fedélzetén (Rázós Kalandok)

A kötet a hírhedt hajó elsüllyedésének századik évfordulója kapcsán jelenik meg.
Tuti tippek szakértőktől:
- Ha hajópincérként borravalót szeretnél kapni, légy kedves az utasokhoz!
- Ha privát sétafedélzettel rendelkező lakosztályban akarsz utazni, Időben foglald le, mivel mindössze kettő van belőle.
- A másodosztály utasai is körülnézhetnek az első osztályon, mielőtt a hajó útnak indul.
- Jól jegyezd meg, hol tartják a mentőcsónakokat, mert nincs elég belőlük!
- Nehogy beugorj a jéghideg vízbe, amikor a hajó süllyedni kezd!
A Rázós kalandok (új) sorozat köteteiben az olvasó a történelem nem túl kellemes eseményeinek főszereplőjévé válik milliomosként, mamutvadászként, boszorkányként vagy épp űrhajósként. Jókat nevet a vicces rajzokon, álmélkodik az érdekességeken, hüledezik a szörnyűségek felett, s a végén felsóhajt: „Ó, de jó, hogy nem voltam ott!”
Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret

Hugo Cabret a forgalmas párizsi vonatállomáson él, teljes titokban. Az árva kisfiú az épület rejtett járataiból felügyeli a pályaudvar óráinak működését. Ám amikor a sorsa, akárcsak az általa javítgatott fogaskerekek, összekapcsolódik egy könyvmoly kislány és a pályaudvar mogorva játékboltosának történetével, élete és legféltettebb titka is végzetes veszélybe kerül. Egy különös rajz, egy féltve őrzött jegyzetfüzet, egy ellopott kulcs, egy mechanikus ember és Hugo apjának rejtett üzenete szövevényes, megható és lenyűgöző kalandba sodorja mindhármukat.
Brian Selznick könyve 284 eredeti rajzával, valamint a képregények és filmek keverékét idéző formájával újraértelmezi a regény műfaját, és egy teljesen új, eddig ismeretlen olvasási élménnyel lepi meg a csodálatos történetek kedvelőit.
Brian Selznick 1966-ban született az amerikai New Jersey-ben. Első saját könyve, "A leleményes Hugo Cabret" megjelenése előtt többszörösen díjnyertes gyerekkönyv-illusztrátorként volt ismert hazájában. A könyv születéséről a következőket nyilatkozta:
„Jónéhány évvel ezelőtt olvastam Gaby Wood "Edison estéje: a mechanikus élet kutatásának varázslatos története" című könyvét. Igaz történet volt egy felhúzható figurákból álló gyűjteményről, melyet egy párizsi múzeumnak adományozott a tulajdonosa. A gyűjtemény a múzeum beázott padlásán hevert évtizedeken keresztül, amíg végül ki kellett dobni az egészet. Én pedig elképzeltem egy kisfiút, aki megtalálja ezeket a törött, rozsdás szerkezeteket - így született meg Hugo és az ő története."
A regényből 2011-ben Martin Scorsese készített három dimenziós, egész estés filmet Jude Law, Ben Kingsley és Sacha Baron Cohen főszereplésével.
Albert Uderzo, René Goscinny: Asterix 9. – Asterix és a normannok
Hasarengazfix főnöknek váratlan látogatója érkezik. Unokaöccsét, Kishippixet apja azért küldi hozzá a nagyvárosból, hogy igazi férfit faragjon belőle. Ugyanekkor szállnak partra a kis gall falu mellett a normannok, akik meg akarják ismerni a félelmet, mert az köztudottan szárnyakat ad. Amikor a rettenetes északi harcosok foglyul ejtik az ijedős fiatalembert, Asterixre nem kis feladat vár: úgy kell intéznie a dolgokat, hogy a végén mindenki meg legyen elégedve. Ebben fontos szerephez jut Obelix, Ideafix, néhány római légiós és Hangjanix, a bárd.
Balázs Ágnes: Lufi és a párizsi randevú

„Mindannyian fölpillantottunk. Az Eiffel-torony teraszának korlátjára kötözve egy csokor lufi lengedezett a szélben”. Hogyan kerülhettek Párizs leghíresebb építményének tetejére azok a színes léggömbök? A sorozat zárókötetében Lufi fantáziája gyakran forog egy romantikus randevú körül, s ez nem is csoda a szerelmesek városában. Ám hogyan találkozhatnának össze Szamócával, ha Lufi elvesztette a mobilját, ha Teri néni büntetésből szobafogságra ítélte a diákszállón, s ha egy idegesítő, minden lében kanál fiúcsapat társaságában kell bebarangolnia Párizst?

2012. október 25., csütörtök

Nicholas Harris: Kulcs a múlthoz – Egy várostrom naplója 

„El sem hinnéd, mi történt velünk! Azt már meséltük, hogy nagyapánál nem lehet unatkozni, de ezt a szünidőt sosem fogjuk elfelejteni. Éppen a dolgozószobájában, az „Őskori”könyvek között kutakodtunk, amikor a polcok mögött egy ajtóra bukkantunk. Benne volt a kulcs, elfordítottuk, és... 700 évet visszautaztunk az időben. Képzeld, egy igazi középkori várban találtuk magunkat! És ez még mind semmi! Hamarosan egy várostrom kellős közepébe csöppentünk. Nyilak süvítettek el mellettünk, óriási kövek záporoztak felénk! És annyi mindent láttunk, annyi minden történt - megnézhettük a várat kívűlröl-belűlröl, sürgölődtünk a konyhán, bekukkantottunk a kovácsműhelybe, meglestük a várurat, izgulhattunk egy lovagi tornán, és még egy „száz” fogásos lakomára is meghívást kaptunk! Milyen kár, hogy nem lehettél velünk! De mindent pontosan lejegyeztünk a naplónkba. Ha elolvasod, olyan lesz, mintha ott jártál volna! Talán hamarosan újabb izgalmas kalandok várnak ránk - és te is velünk tarthatsz!”
Nicholas Harris: Kulcs a múlthoz - Egy dínó-szafari naplója „El sem hinnéd, mi történt velünk! Azt már mesél­tük, hogy nagyapánál nem lehet unatkozni, de ezt a szün­időt sosem fogjuk elfelejteni. Éppen a dolgozó­szobá­jában, az „őskövület” könyvek között kutakodtunk, amikor a polcok mögött egy ajtóra bukkantunk. Benne volt a kulcs, elfordítottuk, és… 70 millió évet visszautaztunk az időben. Képzeld, a dinoszauruszok földjén találtuk magunkat! És ez még mind semmi! A távolban egy vulkán füstölgött, a fejünk felett pteroszauruszok köröz­tek, a földön óriási lábnyomokat vettünk észre. És annyi mindent láttunk, annyi minden történt - megvizsgáltunk csontvázakat, meglestük a tojásból éppen kikelő kis dinót, megkergetett minket a kicsinyeit féltő Titanosaurus, és talál­koztunk a dinók királyával, a T-rex-el. Milyen kár, hogy nem lehettél velünk! De mindent pontosan lejegyeztünk a naplónkba, és még fényképeket is készítettünk. Ha elolvasod, olyan lesz, mintha ott jártál volna! Talán hamarosan újabb izgalmas kalandok várnak ránk - és te is velünk tarthatsz!”


Albert Uderzo, René Goscinny: Asterix 8. – Asterix Britanniában 

Hogy megbüntesse a briteket a galloknak nyújtott támogatásukért, Julius Caesar megszállja Britanniát. Egyetlen kis falu áll ellen a megszállónak, de már aligha bírja sokáig segítség nélkül, ezért hát Veribigbos főnök Galliába küldi Angoltapaxot, Asterix távoli unokatestvérét. Panoramix druida egész hordónyi varázsitalt küld a briteknek, és hogy a szállítás ne jelentsen gondot, Asterix és Obelix is elkísérik az úton. Csakhogy Londiniumba érkezve a varázsital a város valamennyi vendégfogadójából származó boroshordók közé keveredik, amelyeket a titkos fegyver érkezéséről tudomást szerző rómaiak koboztak el...
Mathilde Bonetti: A vad csikó 
(Martina naplója)

Odabentről újabb zaj hallatszott: nyihogás, horkantás, prüszkölés, morgás, ideges patadobogás… Izmaim megfeszültek, moccanni sem mertem.
Egy másodperccel később felnéztem, és két résnyivel feljebb megpillantottam a szemét: mintha két sötét, félelmetesen mély kútba néztem volna, majd egy pillanatra találkozott a tekintetünk.
CSAK EGY PILLANATIG TARTOTT, közben megfordult a bokszban, DE EZ IS ELEGENDŐ VOLT AHHOZ, HOGY RÁJÖJJEK, MEGBABONÁZOTT.
Ő lenne ÉBENPALÁST, a megközelíthetetlen csikó?



2012. szeptember 24., hétfő


René Goscinny: Asterix 12. - Asterix az olimpián


Nagy az öröm az aquariumi erődítmény légionáriusai között, hiszen egyik bajtársukat, Claudius Musculust beválogatták a Rómát az olimpiai játékokon képviselő csapatba. Ám miután az erőtől kicsattanó bajnok összefut Asterixszel és Obelixszel, és minden sportágban alulmarad velük szemben, önbizalma a nulla alá süllyed. A helyőrség parancsnoka, Tullius Furunculus megkéri Hasarengazfix főnököt, hogy ne rombolják tovább az ifjú atléta versenykedvét, ám erre a gallok úgy döntenek, ők maguk is beneveznek az olimpiára. Mi több, Asterixéket ezúttal elkíséri a falu apraja-nagyja, szurkolói minőségben. Gályára fel, irány Athén, majd Olümpia!


Karlócai Mariann: Hajtogatási egyszeregy

"A hajtogatás - japánu szóval origmi - azért csodálatos művészi munka, mert egy kétdimenziós lapból háromdimenziós tárgyat varázsolhatunk elő. Japánul az "ori" hajtogatást, a "kami" papírt jelent, ebből alakult a nemzetközileg elfogadott origami szó.
Egy darab papiros, mely kezünkbe akad, hajtogatásra ingerel. Megfogjuk, félbehajtjuk és igyekszünk gyerekkori emlékeinket felidézni, mit is tudtunk annak idején belőle készíteni. A könyvet egyaránt szánjuk gyerekeknek, felnőtteknek, mert minden korosztály örömét leli a hajtogatásban, ha maga készíti.
A legegyszerűbb formáktól kezdve lépésről lépésre haladva egyre magasabb fokra juthatunk. Ha el szeretnénk készíteni a kiválasztott hajtogatást, figyeljük meg a leírást, pontosan nézzük meg a rajzokat. De ha nem sikerülne azonnal elkészíteni a kiszemelt formát, ne keseredjünk el, hanem próbálkozzunk türelmesen addig, míg meg nem értjük a lépéseket..." (a Szerző)


Maria-Regina Altmeyer: Vidám papírállatkák

A papír sokoldalúan felhasználható kézműves alapanyag. Téphető, gyűrhető, vágható ragasztható – és természetesen hajtogatható. A kötetben olyan papírállatkákat gyűjtöttünk össze, amelyek alapformája hajtogatott, majd ragasztással egészítjük ki. Végül filctollal megrajzoljuk az arcot és az egyéb mintákat.
A kötetet ajánljuk óvodáknak és iskoláknak is, mert az alapanyag könnyen beszerezhető, és a vidám állatkák elkészítése egy-egy kézműves foglalkozás keretében megvalósítható.

A tartalomból:
Anyagok, eszközök és tudnivalók
Papírállatkák
Tollukat billegetők
Hápi és Breki
Kukori família
Alvó cica, cincogi egerek
Kunkori farkúk
Legelésző kistehén
Kutya barátok
Katicák és pillék
Pacik
Sarklakók
Állatkerti cimborák
Afrikai szomszédok
Északi pajtások


Jeney Zoltán: Rév Fülöp: Balatóniai lovagregény


Balatóniában, a lovagok, fajszok és miabigyóiak földjén sötét idők járnak: Csobánc király és az egész birodalom segítségre szorul.
Akarattya hercegnő tanácsait követve Rév Fülöp útra kel, és kezdetét veszi a kaland...


Michael Ford: Rázós kalandok az ókori olimpián

Rázós kalandok (új) sorozat köteteiben az olvasó a történelem nem túl kellemes eseményeinek főszereplőjévé válik milliomosként, mamutvadászként, boszorkányként vagy épp űrhajósként. Jókat nevet a vicces rajzokon, álmélkodik az érdekességeken, hüledezik a szörnyűségek felett, s a végén felsóhajt: „Ó, de jó, hogy nem voltam ott!”
A kötet a 2012-es londoni ötkarikás játékok apropóján jelenik meg.
Tuti tippek szakértőktől:
- Ne haragítsd magadra leendő ellenfeleidet, arra a verseny során biztosan ráfizetsz!
- Állj háttal a napnak, hogy az ellenfeled szemébe süssön, így némi előnyhöz juthatsz.
- Eszedbe ne jusson lefizetni a bírót, mert azonnal kizárnak a versenyből, és még meg is vesszőznek.
- Vigyázz, hova hajítod a gerelyt vagy a diszkoszt! A figyelmetlenség végzetes is lehet!


Nathalie Charles: Első pizsamapartim

Ahhoz, hogy egy pizsamaparti tökéletesen sikerüljön, a következő aranyszabályokat kell betartani: 1. Mindenkinek pizsamában kell lennie! 2. Szerezz be sok-sok finomságot a vendégeid számára! 3. Küldd el a testvéreidet otthonról! 4. Egyetlen fiú sem vehet részt a partin! Ins első pizsamapartiját szervezi. Betartja az aranyszabályokat, és mindenre előre felkészül. Kivéve a váratlan eseményeket...

2012. szeptember 11., kedd



David Miller: A leopárd karma

Hanna, Ned és Jik ismét Borneón találják magukat, ahol az édesapjukat halálra ítélik gyilkosság vádjával, édesanyjukat pedig börtönbe zárják. Egyedül kelnek útra, hogy az apjuk ártatlanságát bizonyító nyomokat keressenek. A nyomozás során újabb kalandokba keverednek: barátságot kötnek Minivel, megismerik a vérgyűjtők legendáját, megmenekülnek egy fegyveres férfi fogságából, Ned súlyosan megbetegszik, és újra felbukkan Datuk is...


Domina István – Dr. Mattenheim Gréta: 100 állomás-100 kaland

Mikor hagyták el a rómaiak Daciát? Hol verték le a pogányokat Kinizsi Pál acélba bújt ördögei? Miért hívták kurucfejedelemnek Thököly Imrét? Ki adományozott földet a harcokban jeleskedő hajdúknak? Hogyan tanította meg a fiát lovagolni Wesselényi Miklós? Miért kapta Erdély a Tündérország elnevezést? Honnan származtatják magukat a furfangos székelyek? Miért nevezetes Erdély történetében a hetes szám? Ki tartotta magát a "Kárpátok Géniuszának"? Melyik erdélyi tudósról neveztek el krátert a Holdon? Kíváncsi vagy a válaszokra? Akkor utazzunk együtt Erdély történetének izgalmas korszakaiban! 100 állomáson 100 kalandban lehet részed! S miközben bepillantást nyersz Erdély történelmének érdekfeszítő eseményeibe, a magyarok, a székelyek, a szászok és a románok életébe, a kvízkérdésekkel tesztelheted tudásodat.


David Miller: Tengeri farkas

A legendás Hold Gyöngy rejtekhelyét kutatva Hanna, Ned és Jik újra közös kalandokba keverednek a nyílt tengeren, melyek során fény derül az elmúlt év eseményeinek minden apró részletére. Ezúttal hatalmas vihar, veszélyes medúzák, kalózok, félelmetes tigriscápa és régi ismerősök nehezítik a gyerekek dolgát. Vajon most is sikerül leleményességgel és megfelelő lélekjelenléttel leküzdeni az akadályokat?


Thomas C. Brezina: Vigyorboszi klub 5. – Rumlis pizsamaparti

Emma nem lát a pipától! Kizárták a Vigyorboszi klubból csak azért, mert fittyet hányt Petra és Kozima pizsamapartival kapcsolatos ötleteire. Ezt még megkeserülik! Ez lesz az univerzum leghatalmasabb bulija, és egyik okostojás sem szerepel a meghívottak között. Ám Kozima és Petra is vérig van sértve, hiszen Emma mindig mindent egyedül akar eldönteni. A két kis boszi elhatározza, hogy alaposan megleckéztetik a barátnőjüket!


Leiner Laura: Szent Johanna  Gimi 7. – Útvesztő

Szeptember 1-jén Reniék immár irigyelt végzősökként lépnek be a suli épületébe, de vajon tényleg irigylésre méltó a helyzetük? Egy biztos: a legzsúfoltabb, legeseménydúsabb évnek néznek elébe, amelynek már az első fele is tele lesz óriási élményekkel (szalagavató, nagy végzős bulizások, utolsó közös szilveszter), ugyanakkor komoly buktatókkal (érettségi tárgyak kiválasztása, a felkészülés megkezdése és a nagy kérdés: a továbbtanulás).
Ám a 12/b. , mint tudjuk, nem átlagos társaság: ők mindent megtesznek azért, hogy az utolsó évük valóban felejthetetlenné váljon, nemcsak önmaguk, de a Szent Johanna gimi összes tanára és diákja számára is...
Reni adatlapja:
Név: Rentai Renáta (Reni)
Kor: 17
Beszélt nyelv: magyar, francia
Magamról: (Nem publikus adat, hozzáférés korlátozva) Nem akarom, hogy helyettem döntsenek!!! ...De akkor most kihez forduljak?
Érdeklődési kör: könyvek, olvasás, francia nyelv, fotózás, továbbtanulás
Klubtagság: Hová menjek továbbtanulni?; felvi.hu; Melyik szak illik hozzád?; Beatles; Akiknek elegük van; Végzősök


Kika: Lara válaszúton

Lara élete váratlanul a feje tetejére állt. Véletlenül találkozott egy tv-producerrel, aki szerepet adott neki egyik sorozatában, és ezzel megnyitott előtte egy teljesen új és csillogó világot. Egy vöröshajú kis "szélkisasszonyból" egy tehetséges színésznő, valóságos tinisztár lett. Csakhogy ennek a csodált sztárságnak nemcsak szépségei, hanem veszélyei is vannak. Erről Lara nagyon gyorsan meggyőződik, bár nem akar róla tudomást venni. Így egyre inkább egy olyan kétséges kimenetelű útra lép, amelyikre nem szabadna. Vajon segíteni tud neki első nagy szerelme abban, hogy visszataláljon a helyes irányba?
Egy izgalmas regény, csupa olyan témáról, amelyek a lányok számára nagyon fontosak és érdekesek: barátság, szerelem, sztárvilág.

Az SMS-Könyvek ifjúsági regénysorozat kifejezetten 10-14 éves lányoknak íródott (de fiúknak sem tilos!). Központi szerepet játszanak a történetekben a mostanság oly divatos mobiltelefonnal küldött SMS-üzenetek. Az SMS-ek a legtöbb kötetben meghatározzák a cselekmény ritmusát, dramaturgiai pontjait. A könyvsorozat német nyelven sikeres, jelenleg a 16. kötetnél tart.


Lisi  Harrison: Monster High 1.

MELODY CARVER a jó levegő miatt költözik Salembe családjával. Hátrahagyja régi, ronda, tevepúpos orrát és asztmarohamait, és az új suliban végre ő is "jó csaj" lehet. Csak kár, hogy nagyon nem neki való ez a szerep. Ekkor azonban találkozik Jacksonnal, akinek, úgy tűnik, nem csak a külseje jön be - de lehet, hogy a srác sem az, akinek látszik…
FRANKIE STEIN egész életét Salemben töltötte. Mind a tizenöt napot. Most elindul, hogy meghódítsa a gimit és a pasikat, de az embereknek valamiért nem jön be igazán a csaj zöld bőre, sem a nyakán lévő csavarok, de még varratok sem. Frankie tehát elrejti SZÖRNYű titkát és megpróbál beilleszkedni a "normik" világába - és ezzel nincs is egyedül…
Melody és Frankie tudják, hogy a fura a menő. De vajon a gimiben a többiek elhiszik ezt nekik?
Köszöntünk a Monster High-ban, ahol a csillogó felszín alatt még csillogóbb szörnyűségek rejlenek.


Maureen Johnson: A Scarlett lakosztály

Scarlett Martinról sok mindent lehet mondani, de azt, hogy átlagos életet él, biztosan nem. A családja a Hopewell Hotel tulajdonosa, amely egy kis, régi stílusú szálloda New York kellős közepén.
A Martin gyerekek tizenöt éves koruktól egy-egy lakosztály felelősei, és a születésnapján Scarlettre is rákerül a sor: az Empire lakosztályt és annak állandó vendégét, Mrs. Ambersont örökli meg. Scarlett eleinte nem tudja, mihez kezdjen a hajdani színésznővel, aki minden pillanatban más vállalkozásba fog. Közben pedig feltűnik a láthatáron Eric, a lélegzetelállítóan helyes színész srác, és Scarlettet immár nem mentheti meg semmi más, csak a leleményessége.


2012. szeptember 10., hétfő


Natalie Somers: Lányok regénye

Ez a nyár bizony rosszul végződik Lilynek, Maëlle-nek és Chiarának! A három barátnőt a szüleik büntetésből egy időre eltiltják a mobiltelefontól és az MSN-től, ráadásul kiderül, hogy ősztől nem ugyanabba az osztályba fognak járni. Ennek ellenére az új tanév és a gimnázium számos meglepetést tartogat számukra, kezdve azzal, hogy felbukkan a környezetükben a szép és titokzatos, ám nem mindenki számára rokonszenves Mélisande…
Humorral teli üde történet négy különböző karakterű francia tinilány mindennapjairól, örömeiről, gondjairól, vágyairól, titkairól.


2012. május 25., péntek

Anne Rooney: Képek, fotók, festmények

Ebből a könyvből mindent megtudhatnak a gyerekek, amire szükségük lehet ahhoz, hogy a számítógépen fantasztikus rajzokat, festményeket és képeket és képeket készíthessenek. Akár plakátot, akár a szoba átrendezéséhez szükséges tervrajzot akarnak rajzolni, vagy éppen egy fotót szeretnének beszkennelni a kötet tudja a választ az összes kérdésre.