2016. július 8., péntek

Alice Pantermüller, Daniela Kohl: Nyúlözön
(Lotta naplója 1.)

Lotta vagyok, tíz éves, viszonylag normális kislány. Legalábbis sokkal normálisabb vagyok, mint a szüleim és a két idétlen öcsém. Ezért sem értem, hogy miért történik velem az utóbbi időben annyi furcsaság. Például, hogy mögöttem a táblán egyszer csak megjelenik egy ciki mondat, és a kedvenc ételem hirtelen brokkoli ízű lesz. Fúúj! Vajon az indiai furulya az oka, amit anyától kaptam ajándékba? Pedig nincs is időm foglalkozni vele. Ugyanis mindenképpen szeretnék egy háziállatot. És már van is tervem, hogyan szerezzek egyet. Csak ez a béna furulya ne állna mindig az utamban…
Molnár Krisztina Rita: Kréta-rajz
(Maléna kertje 2.)

A Naphegy jelentette meg a szerző első, nagysikerű meseregényét, a Maléna kertjét. Az igényes, kifinomult, képekben és jelképekben bővelkedő történet a Kréta-rajzban folytatódik, és ismételten magával sodorja gyermek és felnőtt olvasóját. Simonyi Cecília nagy részletgazdagsággal kidolgozott illusztrációi különleges harmóniában élnek a szöveggel, és nagyon sokat adnak hozzá ahhoz a hangulathoz, melyben örömmel elmerülhet az olvasó.
Leiner Laura: Hullócsillag
(Bexi 2.)

Már bő egy év eltelt azóta, hogy Budai Rebeka posztolta barátjának a Késtélt, és ezzel immár Bexiként berobbant a köztudatba. 
Azóta megjelent második lemeze, az Offline, melynek sikere végleg kiírta Bexit az egyslágeres előadók sorából. 
Úgy tűnik, Gerivel is rendeződhetnek a dolgaik, bár ezt Körte, Lili, Anti és a Fogd be Aszád eszement (nevű) tagjai egy emberként elítélik. 
És persze ott van még Ő is. Nagy Márk, akinek a Pop/Rock sztár leszek! döntője után nagyobb szüksége van a barátaira, mint valaha.
Berg Judit: Rumini kapitány
(Rumini 7.)

Galléros Fecó csatlakozik a Kartács-tengerre tartó Szélkirálynőhöz, hogy elrabolt kisfia és Sajtos Rozi nyomába eredjen. Újra együtt hát a legénység! De egy végzetes baleset során Rumini és Fecó eltűnik, később a Szélkirálynő is vég?veszélybe kerül, ráadásul nem kevesebb, mint három gonosz keresztezi hőseink útját: Pengecsőr báró, André de Majré és Vipera. Bár a helyzet gyakran válik reménytelenné, hőseink mégis mindig megtalálják a kiutat, néhol a szerencse, máskor jó szándékú barátok segítségével. Földön, vízen, levegőben zajlanak a váratlan és sorsfordító események, amelyek megállíthatatlanul sodorják a jól ismert tengerészeket az utolsó nagy megmérettetés felé. Kálmán Anna különleges rajzain opálbálnák, amandina pintyek, mérgezett karmú baglyok és nyílméregbékák kelnek életre, akik mind fontos szerepet játszanak a történet alakulásában.
És hogy hogyan lesz Ruminiből kapitány? 
Ez is kiderül a sorozat legújabb részéből!
Nele Neuhaus: Nyár az álmok szigetén
(Charlotte 1.)

Charlotte teljesen összeomlik, amikor eladják Gustót, a lovat, akit évek óta gondoz . Soha többé nem akar lovagolni, ám egyszer csak rátalál Noirmoutier szigetén a paradicsomot jelentő klubra. Charlotte mindig is ilyen nyaralásra vágyott – a végtelen strandon ügethet, miközben a haja a szélben lobog… Nem sokkal később találkozik álmai lovával is. Concorde azonban sajnos teli van félelemmel. Vajon sikerül elnyerni a bizalmát, hogy Charlotte élete talán legveszélyesebb kalandját élhesse át vele?
Nagy Katalin: A világ legrosszabb gyereke

Kavics, Nagy Katalin regényének hőse, persze hogy nem a világ legrosszabb gyereke, csak a Nénike, akit az őrzésével megbíztak, mondogatja róla, hogy ő a legrosszabb. Mert hát Kavics nem szeret egész délutánokon át egyedül üldögélni a zárt szobában, s ezért iskola után a Nénike szerint „csavarog”. Mennyi problémával bajoskodik egy kisfiú, akinek új lakóhelyén még nincsenek korához illő barátai, s akit okkal, ok nélkül kiközösítenek egy időre a lakótelepi gyerekek. Erről szól Nagy Katalin új regénye. Aki ismeri a szerző előző Vakarcs-köteteit, a nagy sikerű Intőkönyvem történetét és a Legfeljebb három pofont, az tudja, hogy megint csak nagy gyerekismerettel, jó humorral írt, érdekes történetet kap, melynek középpontjában egy izgató pedagógiai probléma áll. Zsoldos Vera illusztrációi szellemesen és kedvesen elevenítik meg Kavics apró-cseprő kalandjainak színes sorozatát.
Astrid Lindgren: Britta kiöti szívét

„Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha mindenekelőtt bemutatkozom. Britta Hagström a nevem, tizenöt éves vagyok. Kisváros leányiskolájának hetedik osztályába járok. Biztosan szeretnéd tudni, milyen is vagyok…. Őszintén szólva, meglehetősen hétköznapi külsőm van; a szemem hétköznapian kék, a hajam hétköznapian világosszőke, az orrom hétköznapian fitos.” A „hétköznapi” svéd kislánnyal és családjával persze – a mulatságos levelek tanúsága szerint – néha nem is oly hétköznapi dolgok történnek! Britta szemével láttatva a kisváros hétköznapisága eleven, érdekes, eseménydús kalandok sorozatává válik, s az érzékeny szemű és szívű kamasz kislány életében felbukkan a szerelem is….
Irene Adler: A kobra bosszúja
(Sherlock, Lupin és én 7.)

Ki az a Kobra?
Ti is nagyon várjátok már, miképp folytatódik a három jóbarát története? A regénysorozat egyre nagyobb meglepetéseket tartalmaz!
A Sherlock, Lupin és én-sorozat 7. részében Irene visszatért az apjával Londonba, ahol újra találkozik két jó barátjával, Sherlockkal és Arsene-nel. De nincs ideje, hogy örüljön az újbóli találkozásnak, mert a ház törékeny békéjét különös esemény zavarja meg: Horatio Nelson, Adlerék nélkülözhetetlen főkomornyikja egyszerűen eltűnik, mindössze pársoros üzenetet hagy a családnak. 
Irene biztos benne, hogy a váratlan esemény mögött valami furcsaság rejtőzik, és elhatározza, hogy barátai segítségével nyomozni kezd. A főkomornyik eltűnése egy titokzatos bűncselekménnyel áll kapcsolatban, amely a londoni dokkokban történt. A rejtély gyökerei a távoli, varázslatos indiai gyarmatokra, egy törpékből álló indiai bérgyilkos szektához nyúlnak vissza…
Szakács Eszter: A szelek tornya

A vakáció utolsó napján a vagány Mira felmászik a környékükön évek óta elhagyatottan álló építkezési terület darujára, hogy megszabaduljon az őt üldöző osztálytársaitól. Fent, az irányítófülke ablakán át megpillant egy másik, ismeretlen világot. A kitörő viharban azonban megcsúszik és lezuhan, de egy griff megmenti az életét. 
A lány apja egészen eddig titkolta előle, hogy születésekor a Moirák titkos feladatra választották ki Mirát: kapuőre lesz az Olümposz nevű bolygónak, ahol a görög istenek élnek napjainkban. A kapuőrök mindig egy párból állnak: griffből és grifflovasból, akik ugyanazon percben születtek. Telepatikus kapcsolat köti össze őket, de ez a kapcsolat a tizenötödik születésnapjukon jön csak létre. Ekkor kezdik el tanulmányaikat az Olümposzon, ahol fel­készítik őket leendő feladatukra, ami nem kisebb, mint a világ bonyolult rendjének megőrzése. Az új iskola mellett Mirának a föl­di dolgait is el kell rendeznie, és meg kell fejtenie a család múltját átszövő titkokat…
Holden Rose: A fáraó jogara (Howard Matheu különös esetei 3.)

Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, de most kapóra jönne, ha tizenkettő lennék. 
Annak is örülnék, ha a múzeumban maradnának a tárgyak, mire odaérünk megnézni őket. Emellett nagyon kellene egy eredeti ötlet a halloweenes jelmezemhez, és igazán elárulhatná valaki, hogy Nitának mi baja van velem… 
De azt hiszem, ezekkel a gondokkal inkább megküzdök egyedül, vagy a titkos társaságommal, csak ez a Kheopsz fáraó hagyjon már minket békén! Mert így se nyomozni, se tanulni, se aludni nem tudunk! 
Most pedig leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában. 
Mielőtt belekezdesz, fontos, hogy tudd: ez nem mese! 
Ez egy detektívtörténet gyerekeknek.
Tea Stilton: Az álom királynője
(A Fantázia Birodalmának hercegnői 6.)

Most, hogy az Álom Dalának mind az öt verse a Név Nélküli Herceg birtokába került, a Fantázia Birodalmára nagyobb veszély leselkedik, mint eddig bármikor. A végre egybegyűlt hercegnőknek minden bátorságukra szükségük lesz, hogy eljussanak a titokzatos Álom Erődbe, és kényszerítsék ellenségüket a nyílt szembeszállásra. Ám amikor már csak karnyújtásnyira a leszámolás pillanata, rég feledésbe merült események bukkannak a felszínre, és a történet váratlan fordulatot vesz…
Tea Stilton, a Rágcsáló Hírek különleges tudósítója egyben híres regényíró is. Az álom királynőjével lezárul a Fantázia Birodalma hercegnőinek kalandos utazása. Az öt hercegnő együttes erővel végre eljut az Alvó Palotába, a Név Nélküli Herceg titokzatos rejtekhelyére. Felkészülnek a végső leszámolásra, de egy váratlan fejlemény arra kényszeríti őket, hogy előbb a távoli múltból felbukkanó helyzettel jussanak dűlőre, mely a jövőt is eldönti…
Kertész Edina: Az álszakáll
(Pötyi és Pepita nyomoz 3.)

Az állatkertből elszabadulnak az állatok, ellepik a várost, és minden a feje tetejére áll. Az állatkert igazgatója, Ormányosi Bonifác nem ura a helyzetnek. Így hát Pötyi és Pepita újra nyomozásba kezdenek, ezúttal barátaikkal, Galuskával, Bódoggal és Deák Fecóval együtt. A csapatból persze nem hiányozhat Hercig, a kutya, és Sztepó, a póni sem. Miért kerekedik óriási perpatvar a Pagodarigó vándormozi esti vetítésén? Hová tűnt Ebecki Sanya, és mit keres egy rejtélyes idegen a régi patikában? Ezúttal is fontos szerepet kapnak a varázsigék, és egy mindennél erősebb bűbájra is szükség lesz.
Lakatos István: A majdnem halálos halálsugár
(Emma és Tesla 1.)

Ez a történet a különös Messzi-messzi Nagyvárosban játszódik, egy olyan korban, mikor még nincs mobil, a csatornában viszont hatalmas, veszedelmes kardfogú csigák lesnek áldozatukra, és az égen léghajók cikáznak. A város titkos laboratóriumban eközben pedig testet öltenek Nikola Tesla hihetetlen találmányai… Ebbe a világba csöppen Emma, a vagány betörőlány, akinek rögtön hatalmas feladat szakad a nyakába: meg kell mentenie a várost a gonosztól. De vajon képes erre? És mihez kezd „csapatával”: egy hisztis tudóssal, egy idegesítő okostojással, egy kedves csontvázzal meg egy vízidisznóval? 
A képregényeiről, az IBBY-díjáról és a Lencsilányról méltán híres Lakatos István megírta-rajzolta „legőrültebb” képesregényét! 

Holden Rose: A nyúl akta - Howard Matheu különös esetei 2.

Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, és nem nyomozok soha többé. 
Nita és Gil, a két barátom úgy gondolta, detektívnek lenni jó dolog. Segítünk a kisebbeknek, leleplezzük a rossz embereket, és közben jól szórakozunk. A Nyúl akta teljesen ártatlan ügynek indult, mégis olyan fordulatot vett, amire senki sem számíthatott. 
Ez a baj nem talált volna ránk, mi kerestük magunknak. A többiek még a végére akarnak járni, de én már nem. 
Leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában. 
Mielőtt belekezdesz, fontos, hogy tudd: ez nem mese! Ez egy detektívtörténet gyerekeknek.

A. M. Aranth: Acorenu - Kiválasztva (Holdárnyék sorozat 2.)

Amy világa szilánkokra tört.
Azok árulták el, akikben feltétel nélkül megbízott: saját szülei és barátai gázoltak a lelkébe. Egyes bűnökre nincs bocsánat.
Amy Soleil – vagy ahogy egyesek ismerik, Amaranth – azonban erős lány, aki nem fogadja el a vereséget. Tudja, hogy ennyi hazugság és árulás közt csak magára számíthat.
Miután beköltözik a Moonshadow kollégiumába, Leával veszélyes nyomozásba kezd: bármi áron meg akarja tudni, ki állhat a karácsonyi bálon bekövetkezett tragédia mögött, hogy bosszút állhasson rajta. Kutatása során azonban olyan ősi próféciák szövegére bukkan, amelyek szerint a Köd-démon születése mindössze egy apró előjele annak a mindent elsöprő pusztulásnak, amely az egész világot fenyegeti. És csak egyvalaki állhat a sötét áradat útjába. Az, akit a jóslatok így neveznek: Acorenu. Kiválasztott.
Azonban nem csak Amy és társai igyekeznek megtalálni a megjövendölt hőst. A nyomában járnak a fény és az éjszaka gyermekei, a Modeus Carva, és egy titokzatos szekta, a Fagy harcosai is.
És miközben Amy barátaival a Kiválasztottat keresi, óriási seregek sorakoznak fel egymással szemben, hogy megvívják öldöklő háborújukat, amely végleg eldönti: a fény vagy a sötétség népe örökli-e meg a végidők előtt álló világot.
Holden Rose: A harmadik - Howard Mathieu különös esetei

Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, és lehet, hogy rablók vannak a nyomomban. 
Nitával és Gillel láttunk valamit a nyári táborban, amit nem kellett volna. Hallgattunk róla, mert azt gondoltuk, úgyse hinnének nekünk. De nem hagyhattuk annyiban. Készítettünk egy tervet, hogy ne érezzük magunkat veszélyben. Bizonyítékot kellett találnunk! 
Ez nem volt mindig egyszerű, és néhány dolog elég viccesen alakult. 
Most pedig leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában.
A. M. Aranth: Cleadur - Dobszó a köbön
(Holdárnyék 1.)

Amy Soleil élete nem egyszerű.
Nem elég a kamaszkor nehézségeivel vívott, nyomasztó állóháború, az is megkeseríti életét, hogy szinte évente új városba költöznek, új iskolákban kell bizonyítania.
Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett, senki sem vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik, azonnal fejest veti magát a megfejtésébe.
Moonshadow viszont, ahol idén kikötöttek, igazán különleges hely: az iskola ódon kastélyra emlékeztet, szinte mindig fenyegető köd gomolyog csipkés tornyai között, a portás kardot visel, az igazgató leginkább egy hatalmas, fekete pókra emlékeztet, eltűnik egy közkedvelt tanár… Sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a múltra, mint ahogy az megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és ismeretlen helyekről beszélnek. De legnagyobb örömére a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése mögött találja magát, és végre bandájával a vágyott hírnév közelébe jut.
Amikor ijesztő, kék köpenybe burkolózó emberek kezdenek ólálkodni az iskola körül, akiknek valahogyan minden titokhoz közük van, Amy pedig rálel saját magára egy közösségi oldalon, újdonsült barátaival kockázatos nyomozásba kezd, hogy megtalálja az egyre sokasodó rejtélyek kulcsát… amíg még lehet.
Bizony, Amy Soleil élete egyáltalán nem egyszerű.
A Holdárnyék-sorozat első részével kezdetét veszi az izgalmas, az egész világon és történelmen átívelő kaland.

Tea Stilton: A sötétség hercegnője
(A Fantázia Birodalmának hercegnői 5.)

A Sötétség Birodalmának mélyén, a sziklába vájt alagutak útvesztőjében Diamante hercegnő látszólagos nyugalomban éli az életét. Ám a felszín alatt gonosz szándékok lappanganak, melyek könnyen felboríthatják Kerekkő és az Öt Birodalom békéjét.
Lauren Brooke: Hazatérés (Heartland 1.)


A Heartland farmot lovak számára alakították ki Virginia állam lankáin – ám sokkal több egyszerű lovas farmnál. Nincs még egy hozzá fogható hely: a múlt sebei itt begyógyulnak, és a rémült, bántalmazott lovak megtanulják, hogyan bízzanak ismét az emberekben.

Amióta csak az eszét tudja, Amynek Heartland volt az otthona. Itt figyelte, hogy az anyukája bizalommal és reménnyel tölti meg az egykor vad, rémült lovak szívét. És Amyben is megvan az anyukája képessége: a lovakra hangolódva megérti, mire van szükségük. Amikor egy tragikus baleset mindent megváltoztat, Amynek nem szabad szem elől veszítenie, amit az anyukája tanított neki – őszintén hinnie kell benne, hogy Heartland a csodák birodalma.